Kinyó Kolos (PPK, részképzés) - Élménybeszámoló GRONINGEN

Képzés ELTE-n: PPK, Pszichológia BA

Ország: Hollandia

Város: Groningen

Fogadóintézmény: University of Groningen

Ösztöndíj: Erasmus+ Részképzés

 

Az én Erasmus mobilitás élménybeszámolóm,
avagy léphetünk-e kétszer ugyanabba a folyóba

Öt hónapról beszámolni 2000-10000 karakterben (szóközökkel együtt!), hát… lássuk, mire jutok.

Nem leszek egyedi, az elején kezdem. Azzal, hogy hogyan érkeztem meg.

Augusztus 28., reggel 3 óra. 18 óra utazás után fáradtan és igencsak megszeppenve szálltam ki a kisbuszból.

Két táska, egy bőrönd, egy nagy kék szatyor, ennyi volt az ,,Erasmus kezdőkészletem”.  Na meg egy kulcs, amit két héttel korábban vettem egy ismeretlen lánytól Budapesten. Elvileg ezzel nyílik az ajtaja egy lakásnak valahol ebben az idegen városban, ahol még sosem jártam.

Átcipeltem a poggyászt az utca másik oldalára, még egyszer megnéztem a felírt házszámot és elővettem a kulcsot. Részeredmény: a kaput kinyitotta. Meredek és keskeny lépcsővel találtam szembe magam, aminek az alsó négy fokát postaládának használják az itteniek. „Csak felsétálsz a lépcsőn, balra, még egy lépcső és ott vagy az ajtónál.” Nem teljesen bíztam a dologban és nem akartam kétszer fordulni, úgyhogy lent hagytam a bőröndömet.

Próbáltam nyújtani a pillanatot, de két teljesen eltérő méretű és alakú kulcsból viszonylag rövid ideig tudtam csak ,,keresni” azt, amelyiknek az ajtót kellene nyitnia. Nagy levegő be, nagy levegő ki és a zárban a kulcs. Elfordul. Kinyílik. Bent sötét, de nem ugrik fel senki, hogy kitessékeljen. Hamar megvan a villanykapcsoló is. Olyan, mint a képeken. Biztosra megyek, leellenőrzöm a galériát is, nem alszik-e ott valaki más. Az ágy üres. Ekkor szinte felébreszti a szomszédokat, akkora kő esik le a szívemről.

Csütörtök van, reggel hét óra. Én épp teát főzök és az edzős ruhámat készítem össze. Az utcán senki, a hollandok számára ismertlen ez a napszak. Későn van már hazafelé bóklászni és igen korán ahhoz, hogy egy kávéba kapaszkodva órára battyogjanak. Én pesti vagyok, nálunk legfeljebb a vasárnap reggeli utcák ilyen kihaltak. Hétkor már a rohanás és a dudálás a divat.

Hagyományt őrzök, sietve megyek le a lépcsőkön – újból elátkozva azokat, akik ilyen meredekre tervezték Hollandia összes lépcsőjét – és lendületesen megyek a terem felé. Öt perc, nem egy nagy zarándoklat, de így is vizes lesz a cipőm és átfázok. A kondiban már szól a zene és többen edzenek. Természetesen nem helyiek, international-ök, ahogy én is. Ezt még mindig nem szoktam meg. Tudják, hogy kelet-európai vagyok, azt is, hogy magyar, de az ismerőseim, főleg a hollandok emlékezetében elsősorban international vagyok.

Ami itt kevésbé jelent idegent, mint otthon külföldinek lenni. Vagy így tűnik nekem, mivel sosem voltam otthon külföldi, itt pedig elég megszokott jelenség nem-hollandnak lennünk. Szokatlan de kényelmes esernyő ez, ami alá beférek én is, az olaszok is, sőt a brazil és japán kalandtársak is.

Edzés után rendbe szedem magam, fogom az iskolatáskámat és beveszem magam a könyvtárba. Délután ,,personalitynk” van, azaz személyiséglélektan előadásunk. Még egy könyvfejezetet ki akarok jegyzetelni. Órán is erről fogunk beszélni, de nem akarok vakon bemenni, mert az oktatónk sokszor filozofál és kóborol el a tankönyv szárazabb anyagától. Élvezem ezeket az órákat, de kell hozzájuk a tankönyv, mint előkészület, különben elvesznék.

Van időm, úgyhogy pár perc alatt visszasétálok a lakásba. Gyorsan megmikrózom a tegnapi főztömet és bekapcsolok egy részt a sorozatomból. Sokkal többet ,,lógok” másokkal, mint otthon, de ebédelni egyedül szeretek. Ilyenkor kicsit megáll a napom és én is lelassulok. Ha nem mennék órára, megkockáztatnék egy power napet, de már nem bízom az ébresztőmben. Inkább korábban elindulok az előadóba.

Igen, itt előadó van, nem osztályterem. Otthon heti szinten nyafogok amiatt, hogy az épületünkben egyszerűen nem lehet előadást tartani. Hiába van a volt felső kereskedelmi iskola két tanterme egybe nyitva, százötven embernek oda nem kellene egyetemi órát szervezni. Azt, hogy gyakorlaton húszan ülünk egy tíz főnek is szűk teremben, azt csak röviden említem. Ehhez képest, kint tényleg egy világszintű egyetemen érzem magam. A mi termeinkhez képest igencsak más 300 fős, lépcsőzetes és jól felszerelt auditóriumokban ülni.

A szokásos helyemre ülök, balra és nagyjából középre. Az elöl ülő görög-holland-német gólyatársaságból néhányan intenek én pedig vidáman köszönök nekik. Nyüzsögve vitáznak valamin, amit az órára készülve olvastak. Mosolyogva nyugtázom, hogy ha a tanár kivételesen ma szögletes és strukturált órára készült volna, ők akkor is el tudnák téríteni a témát. Nem bánom, mert az anyag nagy része otthonról ismerős és általában érdekes mellékvágányokra viszik az előadást.

Az órán bejön a papírforma. Amikor az oktatónk elkezd spekulálni és kreatívan egészíti a tankönyvi fejezetet, beszállnak az első évesek is, hogy lendületesen tovább vigyék ezt a leágazást. Nem jutunk végig a diasoron, de sikerül belekezdenünk abba, hogy milyen implicit feltételezésekkel is operál a tankönyv. Megérte elolvasnom, anélkül lemaradtam volna.

Óra után nem maradok kérdezni és megvitatni a témát, mert el kell induljak rögbi edzésre. Na, ez is. A rögbi is egy ilyen teljesen váratlan és meglepően szórakoztató kizökkenése az Erasmusos elképzeléseimnek. „Yeah, man, I think you’d enjoy it.” Tetszett az ötlet, de még el voltam veszve a heti rutinjaimmal. Fontolgattam, hogy menjek-e vagy sem, de kiderült, hogy az egyik srác velem szemben lakik. Elismételte még egyszer az előző szlogent és belementem, hogy megnézzek egy edzést.

Ez volt három hónapja, azóta már megvolt az első néhány meccsem és az első pár karcolásom is.

Edzés közben ránk szakad az eső. Ez amúgy sem lenne szívderítő, de még rosszabbá teszi az edzőnk gyógyszere a hidegre. Ilyenkor extra sokat futtat edzésen, mivel ezzel ki tudjuk védeni a megfázást. Szóval támadó formációkat gyakorlunk. ,,Catch, inject the speed and then pass.” Nem bonyolult a dolog, de csúszik a pálya és a labda sem marad a kezünkben. Egy csapatként dolgozunk és folyamatosan hajtjuk egymást előre. A labdaejtésekért külön erősítést kapunk, de ilyenkor nem keresünk bűnbakot. ,,Fix it. Fix it. Fix it.” Nagyjából ennyivel letudjuk és aki éppen a drillt csinálja szalad segíteni a másiknak.

 Edzés után csak két kör gyógysörre maradok, addig ,,kielemezzük” az edzésmunkát és fejben már a vasárnapi meccsre készülünk. Szokás szerint kisbuszokkal fogunk menni és biztosak vagyunk benne, hogy F. késni fog. Ő is velünk nevet, de utána esküdözik, hogy oda fog érni időben. Azonban benne is van realizmus, B-tervnek felajánlja, hogy öt pontot szerez a csapatnak, ha esetleg késne.

Biciklire pattanok és tekerek vissza a lakásra, hogy kialudjam magam. Holnap kirándulunk, a magyar barátaim kinéztek egy kisvárost. Pénteken nincs óránk, tehát már reggel elindulunk. A képek alapján ez a város is olyannak tűnik, mint a legtöbb Hollandiában, de én nem turistáskodni megyek. A barátaimmal akarok egy új élményt szerezni. Benne van a pakliban, hogy összekapunk, főleg ha tekerünk egyet, de azzal együtt is bízom benne, hogy tartalmas lesz a kiruccanásunk.

És végül, a befejezéssel zárom. Azzal, hogy hogyan érkeztem meg.

Január 29, délután 1 óra. 17 óra utazás és 2 óra várakozás után fáradtan és elgémberedett tagokkal szállok le a Flixbusról Kelenföldön. Két táska, egy bőrönd, aminek rossz a cipzárja és két rákötött grongingenes vászontáska, ezekkel jöttem haza.

Mondanám, hogy visszaérkeztem, de ez valahogy pontatlannak érződik. Mondhatom-e ezt, miközben én sok mindent újat láttam, részben másként éltem és észrevehetően változtam is?

Mondhatom-e ezt, úgy hogy a családom – és mellékesen a munkahelyem és az egyesületem is - nélkülem, tőlem függetlenül változott? Kívülről, objektíven nézve ,,visszajöttem” és a helyzet ,,visszaállt”. Amit ők látnak, az a sok tapasztalás, amivel gazdagodtam egy félév alatt és amivel nem csak több, de más is lettem, illetve ennek egy olyan változata, amit ők észrevesznek az ő félévet változott szemszögeikből. Én pedig ezt a mást látom, valami olyan másságon keresztül, amit kint gyűjtöttem-tanultam-fejlesztettem.