Palotás Emil 1936. április elsején született újpesti munkáscsaládban. Történész-diplomájának megszerzése, 1959 óta az ELTE Bölcsészettudományi Karán oktatott, 1988-tól professzorként. 1980-2002 között vezette a Kelet-Európa Története Tanszéket, emellett alapításától, 1993-tól 2006-ig a Történelemtudományi Doktori Iskola kelet-európa–történeti programját. Professor emeritusként is a doktori képzés aktív tagja maradt: társadalmi munkában, a legmagasabb színvonalon tanított társadalom- és politikatörténetet, Kelet-Európa történeti földrajzát, nehéz időkben is kisegítve a tanszéket, amelyet több mint 20 éven át sikeresen vezetett és számos új kollégát felvéve épített.
Kutatásainak középpontjában az európai nagyhatalmak 19. századi Balkán-politikája állt, különös tekintettel az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország szerepére. Ebben a témakörben írta meg kandidátusi (1967) és akadémiai doktori (1986) disszertációját. Kiemelkedő tudományos teljesítményét monográfiák és tanulmányok sora jelzi, többek között A Balkán-kérdés az osztrák-magyar és az orosz diplomáciában a XIX. század végén (Akadémiai, 1972) és a Machtpolitik und Wirtschaftsinteressen: der Balkan und Russland in der österreichisch-ungarischen Außenpolitik 1878-1895 (Akadémiai, 1995) című könyvei.
Palotás professzor fiatalkora óta, már a moszkvai egyetemi évektől kezdve a szakmája iránt elkötelezett történész volt. Mindig a történelmi tények világában járt, s nem kedvelte az ideologikus előítéleteket semmilyen korszakban: a bombasztikus elméleteknél többre becsülte a források korrekt, sokoldalú elemzését. A kutatómunkát sosem országtörténetek mechanikus egymás-mellettiségeként fogta fel, hanem az összehasonlító történettudomány szellemében az átfogó jellegzetességek bemutatására törekedett, beágyazva azokat a még tágabb, globális kontextusokba, s a nemzeti kizárólagosságok helyett a regionális látószöget és a szomszédos népek egymás iránti nyitottságának fontosságát előtérbe helyezve.
Tanárként is nagy tisztelet övezte, noha legendásan szigorú vizsgáztató volt. De senki sem kifogásolhatta, hogy sokat követelt, mert sokat is adott. Ezt az igényességet fémjelzi a Kelet-Európa története a 20. század első felében című átfogó szintézise (Osiris, 2003), amely mindmáig a téma oktatásának alaptankönyve.
Kollégái és tanítványai nagyra becsülték szakmai tudását, műveltségét, egyéniségét. Sosem tolta előtérbe a személyes érdekeit, tanítványainak és kollégáinak mindenben segített, amiben tudott. Intellektuális hagyatékát a ma leginkább Köztes-Európaként egybe foglalható térség történetével foglalkozó kutatók és egyetemi hallgatók nem kerülhetik meg. Emlékét tisztelettel megőrizzük.